Mesetár
– Még néhány nap, anyó, és beköszönt a tavasz – mondta az öreg Simon néninek Kovács bácsi, a levélhordó, és bekattintotta postatáskáját. – Már érzem a csontjaimban.
– Ugyan már, kedveském – sóhajtott fel Simon néni –, hol van az még! Nem látod, mekkora hó borítja a földeket?!
I. FELVONÁS
Helyszín: a Szélkirálynő fedélzete. Itt zajlik a hajósok élete, látjuk a hajókorlátot, a mentőöveket, az árbocokat, vitorlákat és a kormánykereket. Kétoldalt a konyha, a raktár és néhány kabin lejárata látszik. A fedélzetről nyílik egy egyszerű beépített szekrény is, amiben a takarítószereket tarják. A konyhaajtó mellett hordók, ládák sorakoznak, ezekre rá is lehet ülni. A fal mellett, viszonylag védett helyen, befelé fordítva jókora tükör áll.
Hó-Kuszpók még nagyon fiatal hóember volt, nem tudhatta, hogy a kéményekbe nem lehet csak úgy belenézni. Aki ezt nem tudja, és a kéménybe dugja a fejét, kormos lesz, még ha hóember is az illető. Mert a kéményben lakik a Fekete Füstemberke, aki a kíváncsiskodóknak a szeme közé fújja a kormot. Nem gonoszságból, inkább jószívűségből. Neki ugyanis ez a csemegéje, és abból ad nekünk önzetlenül. Nem egyforma az ízlésünk, ez tagadhatatlan.
− Összeszámoltam a barátaimat. Tizenhárman vannak − közölte Hülyüke a lóval egy nagy, fekete tábla előtt állva.
− Az baj − horkant fel a ló égnek álló sörénnyel. − A tizenhárom szerencsétlen szám. Nekem máris balsejtelmem támadt. Lehet, hogy pillanatokon belül megcsíp egy bögöly.
Részlet a Karácsonyi vándorok című meseregényből
Egy hónap elteltével Gáspár, Menyhért és Boldizsár gondterhelt arccal kortyolgatták a kávéjukat reggelizősátrukban. Morcosságuk oka részben az volt, hogy remek arab kávéjuk elfogyott, és most helyette gyalázatos itallal öblögették a torkukat, amely nem sokkal tűnt ízletesebbnek egy-egy csészényi poshadt fekete festéknél.
Egyszer volt, hol nem volt, a legvidámabb szomorúfűzön túl, még a füssi füveken is túl, messzebb, mint a némai rekettyebokrok, de a világvégi éneklő felhőszakadásnál azért közelebb, élt egyszer két leány, Mimi és Momi.
A baj ott kezdődött, hogy Pisti az iskolában felejtette a színes ceruzáit. Így nem tudta elkészíteni a másnapi házi feladatot. Hiába kutatott át minden fiókot, szekrényt, egy fia színes ceruza nem sok, annyi sem került elő. Pedig olyan sok dugi hely talán az egész világon nincsen, mint a nappali szoba szekrényében.
Városunk egyik csillogó kerületének főutcája mögött, egy árnyas, ám eldugott téren állt a fodrászat. Ne olyan puccos, rettentő drága szalonra gondoljatok, amelyek mostanában gomba módra szaporodnak a nagy bevásárlóközpontok rideg folyosóin!
Beköszöntött az ősz, és a természet hosszú álomra készült. Az állatok az erdőben és mezőn eleséget gyűjtögettek, hogy a tél során legyen miből lakmározniuk. A barlangjaikat, vackaikat, kotorékaikat és odúikat kibélelték száraz fűvel meg lombbal, hogy a hideg ne férkőzhessen a bundájuk alá, és nyugodt, mély álmot alhassanak.
látta, hogy a folyó folyik
Volt egyszer egy tengerészkapitány. Ez a tengerészkapitány olyan volt, mint a tengerészek, csak még olyan is volt, hogy parancsolgatott.
14. oldal / 17